Keresés ebben a blogban

2017. április 26., szerda

Közeleg az anyák napja - új termékcsaláddal bővültünk! :)


Az anyák napja* számomra gyermekkorom óta az egyik legkedvesebb ünnep. Minden évben már korán felkeltünk az öcsémmel, hogy lehetőleg anyut megelőzve tudjunk kiosonni a lakásból, és egy nagy csokor orgonával térjünk vissza, mire ő ébredezik. <3 :) Persze volt olyan év, amikor verset is írtunk neki, vagy rajzoltunk, kreatívoskodtunk valamit, és természetesen az óvodában, iskolában is "jógyerek" módjára készültünk neki és a mamáknak is meglepetéssel és az elmaradhatatlan anyák napi műsorral (a kamasz korba érve kissé csökkent lelkesedéssel.. :) ), de a nagy csokor orgona vasárnap reggel elmaradhatatlan volt.. :)


Úgy gondolom, hogy az anyák napja az az ünnep, amikor talán a legtöbb kézzel készült, személyre szóló ajándék készül és kerül átadásra. Hiszen anyaként ezerszeresen tapasztalhatom én is nap mint nap, amire édesanyámék is tanítottak, hogy a szándék a fontos és a személyes ajándékok mindennél többet érnek, a valódi értékeket nem lehet pénzben mérni. Rengeteg filléres ajándékötlettel is kedveskedhetünk, a lényeg, hogy amit adunk, az szívből jöjjön. :)
.


AJÁNDÉKÖTLET ANYÁK NAPJÁRA:
Ha nincs ötletetek és személyes, maradandó ajándékkal szeretnétek meglepni a nagymamákat vagy magatokat,  ide kattintva kéz-és láblenyomat készítő készleteket és baba kéz-és lábszobor készítő készleteket találtok, melyek akár anyák napjára, akár más alkalomra nagyon kedves és személyre szabható ajándék. :)

Örömteli alkotást és készülődést kívánok mindenkinek! :)
Zsófi

*anyák napja vagy Anyák napja? Hogy írjuk helyesen? --> Természetesen mindenkivel előfordul, hogy legnagyobb igyekezete ellenére is olykor helyesírási hibát ejt, sok olyan szó van azonban, amely csak rosszul épült be a köztudatba, ilyenek többek között az ünnepnapok is. Az alábbi ünnepeket így írjuk helyesen: anyák napja, húsvét, karácsony ;) :)
------------------------------------------------------------------
Mikor van anyák napja? Az anyák napja mozgó ünnep, minden év májusának első vasárnapja.
Az anyák napja 2017-ben május 7-re esik.

2017. április 18., kedd

Év Anyavállalata 2017 - Kérlek segítsetek egy lájkkal! :)








Január óta vártam a pillanatot és április 10-én reggel végre elindult a jelentkezési időszak. Az #Év_Anyavállalata_2017 pályázat keretein belül keresik az Év Anyavállalkozóit

Hatalmas öröm számomra, hogy első jelentkezőként szerepelhetünk a listán, és maga a pályázat is egy szuper lehetőség, amiért szerintem az összes pályázó nevében is mondhatom, hogy nagyon hálásak vagyunk. 


ÁPRILIS 19-től MÁJUS 3-ig szavazhattok
az Egyedi pelenkatorta - országos postázással oldalra és ránk
ide kattintva




(Ha nem nyílik meg, akkor itt a teljes link: http://evanyavallalata.hu/szavazas-2017/
az elsők vagyunk a listában, de természetesen érdemes végig görgetni, 

sok csodálatos anyukát találhattok a jelentkezők között! :)



S hogy miért írok általában többes számban a vállalkozással kapcsolatban? Mert egyrészt ANYA vagyok és van egy tündéri kis segítőm, aki köré az egész életemet szervezem, másrészt mert bízom abban, hogy hamarosan szükségem lesz további alkotó kezekre, nagy örömmel dolgoznék családi és/vagy családias vállalkozásként! :) Nagyon szeretnék még sok babának, gyerkőcnek, kismamának,  anyukának, apukának, nagymamának, nagypapának, házaspárnak, szülinaposnak örömet szerezni a munkáimmal, köszönöm, ha megtiszteltek a bizalmatokkal és felkerestek! 



KÖSZÖNJÜK SZÉPEN, HA TÁMOGATTOK BENNÜNKET EGY LÁJKKAL, vagy megosztjátok a bejegyzést ismerőseitekkel. Nektek egy kattintás, nekünk viszont sokkal több annál!

Nagyon-nagyon szeretnék bekerülni a második fordulóba az első 10 közé,
akik lehetőséget kapnak további bemutatkozásra.
Számítok RÁTOK! <3 :)



Napsütéses szép napokat kívánok mindenkinek! 

Bukai Zsófi



További információk az Év Anyavállalata versenyről: 
(Forrás: http://evanyavallalata.hu)

A verseny menete

Nevezés
A nevezési időszak során a jelentkezők a verseny oldalán keresztül küldhetik el pályázataikat az alábbi űrlapon keresztül 2017. április 10-április 18. között. A jelentkezések a nevezés sorrendjében jelennek meg az oldalon.
Közönségszavazás
A verseny két fordulóban zajlik majd.
Az első forduló április 19-én 12:00 órától május 3-án 19:00 óráig tart. Az első fordulóban legtöbb szavazatot kapott 10 versenyző jut tovább a 2. fordulóba.
A továbbjutott 10 versenyző élőben mutatkozik be május 26-án az Üzletanyu konferencián, ahol a közönség szavazatai döntik majd el, ki kapja meg 2017-ben az Év Anyavállalata címet.

Szakmai díjak
A versenyzőket a közönségszavazás lezárását követően szakmai zsűri is értékeli majd, így a közönségdíj mellett két szakmai fődíj is kiosztásra kerül 1 évnél fiatalabb induló, 1 évnél idősebb vállalkozások és 45+ kategóriában. A zsűri a teljes mezőnyből javaslatokat tesz különdíjakra is.
A zsűri szavazásának végeredményét 2017. május 09-én hirdetjük ki minden résztvevő számára.
A díjkiosztóra 2017. május 26-án kerül sor az Üzletanyu konferencián.

2017. április 8., szombat

Gyerekdalok, gyerek zenék - Ti mit tennétek hozzá? :)

Létrehoztunk egy lejátszási listát, amiben gyerekdalokat gyűjtöttünk össze, a lejátszási listát szívesen bővítjük a ti kedvenceitekkel is, írjátok meg hozzászólásban! :) Nálunk most a Fakanál dal a nagy kedvenc az Apacuka zenekar előadásában. :) Esti elalváshoz pedig a "herc", ami az Aladdin - Új élmény című betétdalát jelenti, Jázmin hercegnővel. És persze a Tompeti-féle Számoló dal sem maradhat ki a Top3-ból (amiben továbbra sem értem, hogy egy számoló dalban miért 4 ujjú figurák vannak, de lehet, hogy ez csak engem zavar...) A lényeg, hogy fogadjátok a válogatást nagy szeretettel, abszolút a teljesség igénye nélkül, várjuk a ti kedvenceiteket is, hogy minél előbb bővíthessük velük a lejátszási listánkat!

2017. április 7., péntek

Húsvét 2017. (2.) - Húsvéti locsolóversek

A hagyományos húsvéti locsolóversek mellett minden évben jelen vannak a vicces locsolóversek is, hozzánk minden évben elég sok locsoló jött, így a locsolkodás hagyományáról is komoly pszichológiai tanulmányt tudnék írni... :) De ezt most nem teszem. Helyett összegyűjtöttem néhány locsolóverset, illetve linket, ahol további locsolóversek találhatóak.

1. Locsolóvers óvodásoknak, locsolóversek gyerekeknek

Piros tojás, fehér nyuszi,
Locsolásért jár egy puszi :) 


Sivatagban megy a teve, meglocsollak, hehehe

1 tök, 2 tök, 5 tök,
Nem tökölök, öntök

Zöld erdőben jártam 

Kék ibolyát láttam. 
El akart hervadni 
Meg szabad-e locsolni? 

Ákom-bákom, berkenye; 
Szagos húsvét reggele. 
Leöntjük a virágot, 
Visszük már a kalácsot.

Korán reggel felébredtem, messze-messze jártam, 
Tündérország kiskertjéből rózsavizet hoztam. 
Na, te kislány, megöntözlek, ma van húsvét napja, 
Tündököljön a két orcád, mint a piros rózsa. 
Az illatos rózsavíztől megnőnek a lányok, 
Zsebemben is elférnek a piros tojások.


2. Hagyományos locsolóversek, szép locsolóversek

Kelj föl párnáidról szép ibolyavirág. 
Nézz ki az ablakon milyen szép a világ. 
Megöntözlek szépen, az ég harmatával, 
Teljék a tarisznya szép piros tojással. 

Jó reggelt, jó reggelt, 
Kedves liliomszál, 
Megöntözlek rózsavízzel, 
Hogy ne hervadozzál. 
Kerek erdőn jártam, 
Piros tojást láttam, 
Bárány húzta rengő kocsin, 
Mindjárt ideszálltam. 
Tessék hát rózsavíz, 
Gyöngyöm, gyöngyvirágom. 
Hol a tojás, piros tojás? 
Tarisznyámba várom! 


Zöld erdőben jártam 
Kék ibolyát láttam. 
El akart hervadni 
Meg szabad-e locsolni? 

Ákom-bákom, berkenye; 
Szagos húsvét reggele. 
Leöntjük a virágot, 
Visszük már a kalácsot. 

Szépen kérem az apját, 
De még szebben az anyját: 
Adja elő a lányát, 
Hadd locsolom a haját! 
Hadd nőjön nagyra, 
Mint a csikó farka, 
Még annál is nagyobbra, 
Mint a Duna hossza. 
Szabad-e locsolni? 

Rózsa, rózsa szép virágszál, 
Szálló szélben hajladozzál. 
Napsütésben nyiladozzál, 
Meglocsollak, illatozzál. 

 Korán reggel útra keltem, 
Se nem ittam, se nem ettem. 
Tarisznya húzza a vállam, 
Térdig kopott már a lábam. 
Bejártam a fél világot, 
Láttam sok-sok szép virágot. 
A legszebbre most találtam, 
Hogy öntözzem, alig vártam

Korán reggel felébredtem, messze-messze jártam, 
Tündérország kiskertjéből rózsavizet hoztam. 
Na, te kislány, megöntözlek, ma van húsvét napja, 
Tündököljön a két orcád, mint a piros rózsa. 
Az illatos rózsavíztől megnőnek a lányok, 
Zsebemben is elférnek a piros tojások. 

Rózsavizes húsvét napját jöttem ma kívánni, 
Nem szeretnék a lányokra nagyon sokat várni! 
Ez a pár csepp jó szagos víz úgy használ a lánynak, 
Mint a réten a gyöngyharmat a nyíló virágnak. 
Olyan lesz az arcuk tőle, mint a hamvas virág, 
Örömünkben együtt örül a megváltott világ. 
Megváltónk is együtt örül az egész világgal, 
Ajándékozzatok meg hát egy hímes tojással! 

Erdőn-mezőn nyitott szemmel, 
sok virágra lel az ember. 
Én most őket megöntözöm, 
a piros tojást megköszönöm! 
Szabad-e locsolni? 

3. Vicces locsolóversek

    Zöld a moha, zöld a páfrány,
    Meglocsollak házisárkány.

    Úgy meglocsolnálak én, de sajnos rossz hírt hoztam!
    Nincs kölnim, mert most vasárnap, zárva volt a Rossmann!

    Virtuális locsolkodás, távolról is hatásos
    Nekem sem kell kölni hozzá, s te sem leszel bűzbájos

    KÉK erdőben jártam, ZÖLD ibolyát láttam,
    Szemészetre holnap mennék, de most még azért locsolkodnék.

    Zöld erdőben jártam, akácfára másztam,
    kiszakadt a LEVIS-em, kifigyelt a ...

    Biciklivel érkeztem, negyven métert fékeztem
    Kiszakadt a nadrágom, kifigyelt a ... tojásom.
    Szabad-e locsolni?

    Józsi vagyok, szép és laza
    Locsoljak vagy menjek haza?

    Van nálam egy kölnisüveg, métereset spriccel,
    Mivel ilyen rakoncátlan, lezártam egy sliccel!

    Húsvét van, odakinn, mosolyog az ég is,
    Adjanak egy ezrest, mosolygok majd én is!

    Van nekem egy kis locsolóm, kölni nincsen benne,
    Ha én azt most elővenném, nagy röhögés lenne.
    De én azt nem teszem, mert kezemben a kölni!
    Locsolni jöttem, nem pedig tökölni!

http://www.zotyo.hu/humor/locsolo.htm
http://www.viccesviccek.hu/Husveti_locsoloversek

4. További locsolóversek

http://www.locsolovers.hu/
http://www.husvetilocsoloversek.hu/

Húsvét 2017. (1.) - Húsvéti tojásfestés


A húsvéti ünnepkör egyik kihagyhatatlan eleme a húsvéti tojásfestés, illetve a lányok, asszonyok készülődése a húsvét hétfőre. A locsolkodás után ajándékba adott tojások elkészítésének, dekorálásának számtalan módja van, ráadásul ma már egyre több kreatív "tojás alap" is rendelkezésünkre áll, ha nem szeretnénk a hagyományos kifújt vagy főtt tojás dekorálásnál maradni.

Nálunk otthon kiskoromtól kezdve mindig nagy hagyománya volt a tojás készítésnek, a tartósság miatt mi mindig kifújt tojást használtunk. Kipróbáltunk sokféle technikát az évek során, talán az egyetlen féle készítési mód, ami sosem maradhatott ki, az a tojásfestés hagymahéjjal.

Szombaton vagy vasárnap általában elmentünk kirándulni és mindig nagy élvezettel gyűjtöttük a különleges növényeket, leveleket. Az alábbi cikk segítségével bemutatom a készítését, nem olyan bonyolult és nagyon szépeket lehet vele készíteni. Mi harisnyába kötöttük, ami fontos, hogy jó szorosra kell kötni, mert csak akkor lesz szép a minta, ha egészen ráfeszül a levél. Amikor kivesszük a vízből, hagyjuk egy kicsit hűlni, mert ha rögtön levesszük a harisnyát és a leveleket, akkor elmosódhat. Jó munkát, örömteli készülődést kívánok! :)
(Mi idén gumi tojást dekorálunk filctollal, mert ezt közösen tudjuk készíteni a 16 hónapos kislányommal és igazán személyes ajándék lesz, de anya biztosan készít idén is hagymahéjjal festett tojásokat is. :) )

Íme a cikk:
Bemutatjuk hogy lehet egyszerű, egészséges és egyben mutatós tojásokat festeni. Nem kell hozzá más, csak egy adag hagymahéj, vöröskáposzta, levelek, virágok és tojás.



A legegyszerűbb természetes tojásszínezékek közé tartozik a vöröshagyma külső buroklevele, amelyből ha főzőlevet készítünk a barna különböző árnyalataira színezhetjük tojásainkat attól függően, hogy mennyi ideig áztatjuk a héjas lében. Ha nincs kéznél egy zacskónyi buroklevél, a szomszéd zöldségestől egy kérésre beszerezhetjük. A díszítéshez használt virágokat, leveleket a kertünkben vagy egy kellemes hétvégi túra alkalmával össze is gyűjthetjük.


A mintaként használt leveleket, virágokat harisnyanadrággal vagy egy kinőtt póló 10x10 cm-re feldarabolt darabjaiba csomagoljuk. Mártsuk a leveleket, virágokat víz alá, hogy rátapadjanak a tojás felületére, majd rendezzük el őket mutatósan. Ezután ügyesen csomagoljuk be a tojásokat, majd kössük be szorosan az anyag végét. Minél passzentosabban tudjuk bekeríteni a tojást, annál tökéletesebb lesz a festés.


Óvatosan helyezzük a tojásokat a hagymahéjra, töltsük fel annyi vízzel, ami éppen ellepi őket, majd főzzük egy órán keresztül és hagyjuk a barna lében kihűlni. Más dolgunk nincs is, csomagoljuk ki a művészi tojásainkat. Egy kis szalonnabőrkével pár mozdulattal csillogóvá varázsolhatjuk hímes tojásainkat.



A cikk forrása: http://www.edenkert.hu/elet-mod/legjobb-otthon/tojas-festes-hagyma-kaposzta/1998/

2017. április 5., szerda

Kismama fotópályázat 2017

Játsszatok velünk a Facebook oldalunkon és nyerjetek egyedi fényképes, babaváró pelenkatortát! :) Eredményhirdetés 2017. május 7. (Anyák napja). Ki lesz a legboldogabb kismama? :)

A játékban bárki részt vehet, aki jelenleg kismama vagy akinek a babája 2017-ben született (utóbbi esetben is kismama fotóval lehet nevezni!). Jelentkezni 2017. április 30. éjfélig folyamatosan lehet.

Jelentkezés módja: Küldd el nekünk e-mailben az egyedipelenkatorta@gmail.com e-mail címre a választott képet.Lehet teljes alakos kép vagy kreatív fotó, amelyről kiderül, hogy babát vársz, lehetsz rajta egyedül, de a képen szerepelhet más, közeli hozzátartozó is (párod, gyermeked, kutyád, macskád... :) ), rád bízzuk. :)

Ha van kedved, néhány mondatban be is mutatkozhatsz, megírhatod, hogy mikorra várod a babádat, első gyermeked-e, vagy bármit, amit szívesen megosztanál a terhességeddel kapcsolatban másokkal.

Mi néhány órán belül feltöltjük az Egyedi pelenkatorta - országos postázással Facebook oldalra a Kismama fotópályázat 2017 albumba:https://www.facebook.com/pg/egyedipelenkatorta/photos/?tab=album&album_id=1297780047003206 , ezt jelezzük is neked, és innentől lehet a képre szavazni! Szavazhatnak ismerősök, ismeretlenek, barátok, rokonok, bárki. FONTOS, hogy a képet megoszthatod, de a szavazásnál a mi oldalunkon összegyűlt lájkok száma számít, így kérd meg az ismerőseidet, hogy kattintsanak az általad megosztott képre, és tetszésüket ott (is) fejezzék ki. :)

A szavazást 2017. május 7-én reggel 8 órakor zárjuk le, az addig érkezett lájkok száma érvényes a képeknél (hozzászólásban jelezni fogjuk ezt a számot minden képnél).

3 nyertest hirdetünk, a legtöbb lájkot begyűjtő kép nyertese egy 3 emeletes, egyedi fényképes pelenkatortát kap, a második helyezett egy kétemeletest, a 3. helyezett pedig egy egyszintes pelenkatorta boldog tulajdonosa lesz.

A nyeremény átvételére személyesen, Monoron van lehetőség, vagy szállítási költség ellenében országosan házhoz szállíttatjuk.

A MEGADOTT ADATOKAT KIZÁRÓLAG A JÁTÉK EREJÉIG ÉS CÉLJÁRA HASZNÁLJUK, HARMADIK FÉL RÉSZÉRE NEM ADJUK KI.

Bármilyen felmerülő kérdés esetén keressetek bennünket bizalommal! :)

Jó játékot kívánunk!
Bukai Zsófi és az egyedipelenkatorta csapata

#fotópályázat_2017, #kismama_fotópályázat, #nyereményjáték_2017, egyedi_pelenkatorta, #pelenkatorta_ingyen 

2017. április 3., hétfő

Jön a tavasz, én is összeszedem magam! ;)



Kedves Olvasó!
Biztosan te is mentél már keresztül nehéz helyzeteken, volt olyan, hogy rádtört az a bizonyos tavaszi fáradtság, letargia, "a világ súlya". Ilyenkor nincs más dolgod, mint megrázni magad, egyszerűen minden negatív külső és belső hatásnak hátat fordítani és átkapcsolni pozitív érzelmekre.. Ez persze nem olyan egyszerű, de az elhatározás lehetősége benned rejlik.

Az elmúlt néhány év a vártnál jóval több terhet rótt rám, de ezeket mindig tanulásként, fejlődési lehetőségként próbáltam felfogni és megoldani, legjobb tudásom szerint. Amikor azonban tavaly nyáron magamra maradtam az alig féléves kislányommal, számomra érthetetlen és azóta is felfoghatatlan okokból, ott tényleg megtörtem, hiába szépítem a dolgokat.. Teszem a dolgom azóta is nap mint nap, vagyok, aki voltam, a kislányomért élek és próbálok neki mindent megadni és pótolni valamivel azt a hiányt, amit az APA hiánya okoz. Boldog vagyok, mert van egy gyönyörű, az adott helyzethez képest kiegyensúlyozott gyermekem, aki értelmet ad a mindennapoknak és aki a motorja a mindennapi cselekvéseimnek. Hálás vagyok a sorsnak, mert a csodálatos kislányom mellett más kincsek is vannak a kezemben: pozitív életszemlélet, kitartás, szerető család és igaz barátok.

Ezen kívül hatalmas nagy köszönettel és hálával tartozom NEKTEK is, mert a kislányomon kívül az alkotás az, amiből energiát tudok meríteni. Szeretem a munkámat, a pelenkatorta készítés már 4. éve visz örömet és boldogságot nem csak a ti otthonaitokba, hanem az enyémbe is! <3 Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki megtisztel a bizalmával és megkeres vagy ajánl az ismerősének, hálás vagyok minden pozitív visszacsatolásért és minden újbóli felkeresésért is.

Idén májustól már én is a 30-asok táborát fogom erősíteni, tele vagyok megvalósítandó tervekkel és ötletekkel, és örömmel tölt el minden napsütéses tavaszi nap, minden apró pozitív történés, minden újabb megrendelés és feladat . Köszönöm, hogy vagytok és köszönöm, hogy lehetek Nektek, Értetek! <3 :)

A #pelenkatorta_készítés mellett bővült a kínálat, egyedi ajándékcsomagok, illetve törölköző torták is rendelhetőek már, keressetek bizalommal!

Szép napokat kívánok!

B. Zsófi
www.egyedipelenkatorta.hu

#pelenkatorta_webshop, #pelenkatorta_webáruház, #pelenkatorta_rendelés, #törölköző_torta